
KISALFÖLDI AGRÁRSZAKKÉPZÉSI CENTRUM EÖTVÖS JÓZSEF TECHNIKUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM - SEREGÉLYES
„Olyan gyakorlatorientált, korszerű tudást szeretnénk átadni a tanulóknak, amellyel a 21. századi munkaerőpiacon is megállják a helyüket” – tartja a seregélyesi iskola kiemelt küldetésének Varsányiné Kozma Judit igazgató.
– A mezőgazdasági gépész szakirányunkra technikumi és szakképző iskolai képzés keretében is várjuk a hozzánk jelentkezőket. Ők naprakész ismereteket szerezhetnek a gépek üzemeltetése, javítása terén. Szakképzést indítunk hegesztő szakirányon, ahol a diákok mind a négyféle hegesztési eljárásról bizonyítványt kapnak a tanulmányaik végeztével. Emellett meghirdetjük a gyártósori gépbeállító képzést is, amellyel az ipari gépek, berendezések javítását karbantartását, üzemszerű működtetését sajátíthatják el. A tapasztalataink azt mutatják, hogy a hároméves képzést elvégzők folytatják a tanulmányaikat nálunk a kétéves, közismereti tantárgyak nélküli képzésben (például a mezőgazdasági gépészek a hegesztő szakmát is megtanulják), sőt sokan felkészülnek az érettségire, illetve a technikusképzésre is maradnak.
A gépészeti jellegű képzések terén több mint hatvanéves hagyománnyal bír az Eötvös-iskola. Fejér megyében egyedülállónak mondható ez a képzési kínálat, javarészt a Mezőföldről érkeznek hozzánk tanulók, de a más megyékből is keresnek minket.
Iskolánk épületei egy ötvenhektáros parkosított környezetben helyezkednek el, amely körül negyven hektárnyi termőföldön gazdálkodunk is. A szakmák minél alaposabb elsajátítását 12 saját tanműhelyünk biztosítja. A T kategóriás jogosítvány megszerzésére való felkészítés is ingyenes a diákjaink számára. A legkorszerűbb technológiákkal pedig a duális partnereinknél ismerkedhetnek a tanulók.
Terveink között szerepel, hogy a képzéseinket bővítjük a drónok mezőgazdasági felhasználásának oktatásával, erre vonatkozóan részt vettünk egy pilotprogram kidolgozásában, várjuk a kedvező elbírálását.
A nálunk végzetteknek jó elhelyezkedési lehetőségeket kínál a munkaerőpiac, jellemzően a pályán is maradnak. A környék agrárvállalkozói szakmai gyakorlatra várják a diákjainkat, és a későbbiekben szívesen alkalmazzák is őket.
Nappali tagozatos tanulólétszámunk 230, továbbá ötven érettségire felkészítő felnőttoktatásban részt vevő tanulója is van az iskolának. Kollégiumunk hatvan férőhelyes. Az utóbbi években elvégeztük az energetikai korszerűsítését, reményeink szerint a belső felújítás is megtörténhet a közeljövőben.
Az Eötvösben számos közösségi programot szervezünk a diákoknak.
Többféle sportfoglalkozáson vehetnek részt, az ökoiskolai címünkhöz hűen a környezeti nevelést nagyon fontosnak tartjuk, galántai és csíkszeredai testvériskolai kapcsolatainkat is aktívan ápoljuk – említi meg Varsányiné Kozma Judit.
Ferenczy Gyöngyi