kezdőlap / Regionális Hírek / Kultúra / Film készült a Zala megyei értéktár népszerűsítésére
2022. július 20. szerda 11:07 - Zalaegerszeg
Film készült a Zala megyei értéktár népszerűsítésére

Zala megye értékeit villantja fel az a két kisfilm, amelynek elkészültéről kedden délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a megyeházán.

A hagyományos ismerethordozó eszközök mellett a filmek segítségével most új, sokak által könnyen elérhető, hatásos formában villanthatjuk fel, mutathatjuk be, népszerűsíthetjük a megyei értéktár elemeit. Ezt Pácsonyi Imre, a megyei közgyűlés alelnöke fogalmazta meg.

Az előzményekről annyit, hogy az Agrárminisztérium 2021-ben írt ki pályázatot nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására. Ezen a megyei önkormányzat hárommillió forintos támogatást nyert el, amelyet felhasználva készült el a Zala Megyei Értéktár népszerűsítését szolgáló két kisfilm negyedórás, illetve másfél perces változatban. Az alkotásokkal a nagyérdemű már találkozhatott, hiszen az Egerszeg Feszt idején a LED-falakon peregtek a film kockái. A későbbiekben pedig elérhetők lesznek a megyei önkormányzat internetes oldalán, valamint a Youtube-csatornán is, ily módon a világ bármely részéről megismerhető a zalai értéktár, különösen, hogy a magyar szövegű filmek a későbbiekben angol feliratozott változatban is elkészülnek.

A filmek elkészítésére a Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft. kapott megbízást. Az értéktár jelenleg 68 elemből áll: agrár- és élelmiszergazdaság, épített környezet, természeti különlegességek, sport, turizmus és vendéglátás, kulturális örökség, ipari és műszaki megoldások, egészség és életmód szerepel benne. Köves Eszter, a filmek gyártásvezetője, társrendezője a munka kapcsán kiemelte, bejárták az egész megyét, olyan pillanatokat sikerült megörökíteniük, amelyek talán nem is lesznek megismételhetők. Példaként a hetési szőttesek készítését említette.

A Kvártélyház ügyvezetője, a negyvennél több zalai értéket bemutató film rendezője, Tompagábor Kornél úgy fogalmazott: hálás a megbízásért, mert gyermek- és felnőttkora érdekes helyszíneit járhatta újra végig a budafai arborétumtól a tökmag­olajmalomig. Ez találkozás volt a szülőfölddel, mondta. Szólt arról is, hogy a film készítése kapcsán Németh János Kossuth-díjas keramikus művésszel is találkoztak, mert az értéktár része az életműve, a népi fazekasság. Ez adta az ötletet további forgatásra, aminek eredménye Az agyag hangja című 30 perces portréfilm, ami a művész Göcseji Múzeumbeli állandó kiállításán lesz majd látható, hallható.

Végezetül hangot adott annak a reményének, hogy folytatása lesz a filmeknek, amelyek lenyomatai szűkebb-tágabb környezetünknek.

2022. augusztus 5. péntek
2022. július 4. hétfő
2022. július 4. hétfő
West Pannon Audiovizuális Klaszter