
A horgászok örömére újabb jelentős pontytelepítésre kerül sor a Vasi vizekben április közepén. A közel 100 mázsa, azaz 9550 kilogrammnyi fogható ponty három napon keresztül kerül kihelyezésre a megye különböző vizeibe, részben a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) 2025. évi „Horgászvizek tavaszi akciós ponty telepítése” támogatásának köszönhetően.
Háromnapos ütemezésben érkeznek a halak
A telepítés első napján, április 11-én (pénteken) a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. öreglaki telephelyéről érkeztek a halak többek között Magyarszecsődre, Újperincre, Vasvárra és Celldömölkre. A mennyiségek tavanként 150 és 700 kg között alakulnak.
A második hullám április 14-én (hétfőn) Zalaszentgrótról indul a TÓGAZDA Halászati Zrt. közreműködésével, olyan horgászparadicsomokba, mint a Szombathelyi Csónakázó-tó, Rábasömjén, Csánig, vagy a festői Vadása-tó.
A záró napon, április 15-én (kedden) újra a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. gondoskodik az utánpótlásról, ezúttal a buzsáki telephelyről. Többek között Püspökmolnári, a Hársas-tó, a Pinkai szakaszok, valamint az Alpesi-tó kap új halállományt.
Különleges fajta is érkezik
A telepítés során a Balatoni sudár ponty nevű tájfajta is helyet kap. Ez a hosszúkás testű, pikkelyes hal a duzzasztott folyóvizekhez is jól alkalmazkodik, így sokszínűbbé teszi a térség halfaunáját.
Nincs horgászati tilalom – de fontos a szabályok betartása A szervezők közölték: a telepítést követően nem lesz általános horgászati tilalom, így a horgászok már az ünnepi hosszú hétvégén élhetnek a lehetőséggel. Ugyanakkor kiemelten fontos a méret- és darabkorlátozások betartása: naponta maximum 2 db ponty, hetente 6 db nemes hal fogható, a megtartható példányok hossza pedig 30 és 60 cm között kell legyen. Az előírások eltérhetnek az országos szabályzattól, ezért minden horgásztárs figyelmébe ajánlják az aktuális helyi horgászrend tanulmányozását. A fogási napló pontos vezetése is kulcsfontosságú: a halőrök akár 0,5 kg eltérés esetén is visszatarthatják a területi engedélyt.
A Szövetség célja, hogy a rendszeres telepítésekkel és szigorú ellenőrzésekkel biztosítsa a fenntartható horgászat élményét, és minden horgász számára kellemes kikapcsolódási lehetőséget nyújtson a megye tavai és folyói mentén.
Bővebb információ a ITT olvasható még
Forrás:Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége