
Az idén több mint ezer kilométeren kezdődhetnek útfelújítási munkák, ez a tavalyinak a kétszerese - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Győrújbaráton (Győr-Moson-Sopron megye), ahol átadták a Nyúl és Ménfőcsanak közötti összekötő utat, amelynek több mint hét kilométerét korszerűsítették.
Mosóczi László kiemelte, 2021-ben a vidéki életminőség javítása, a kistelepülések jobb megközelíthetősége a fő cél, így elsősorban a mellékutakon emelik a szolgáltatási színvonalat, döntő részben a hazai költségvetési forrásokra támaszkodva.
Elmondta, hogy tavaly decemberben írta alá az ITM a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel a kiemelt társadalmi igényeken alapuló közútfelújítási program végrehajtásának támogatási szerződését, amelyben idén és jövőre több mint 157 milliárd forintot biztosítanak közel 590 kilométernyi útszakasz rendbetételére.
Három gluténmentesnek hirdetett, tallér típusú termék visszahívásáról döntöttek a forgalmazók, mert glutént tartalmaznak - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-t.
Klebelsberg Központ közleménye szerint hétfőn minden középfokú felvételi eljárásban érintett, tankerületi központ által fenntartott középfokú köznevelési intézmény a honlapján közzé teszi az iskolába felvett, fel nem vett, illetve elutasított tanulók végleges listáját.
Változékony idő várható a héten, élénk, olykor megerősödő széllel és többórás napsütéssel, valamint 20 Celsius-fok körüli maximumokkal.
Megújult a világ első kriptongyára Ajkán, ami multikulturális központként működik majd a jövőben.
Egy első, egy második és egy harmadik helyezéssel zárták a Pápai Úszó SE növendékei az országos úszó diákolimpia ’A’ kategóriás döntőjét. Tapsonyi Bálint egy arany-és egy ezüst-, Bérczi Bengedúz egy bronzérmet szerzett.