-vasi szakember vezeti a magyar horgászat legnagyobb szervezetét
Új vezetőt választott a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ): a rendkívüli választmányi ülés döntése értelmében Puskás Norbert tölti be az ország legnagyobb horgászszervezetének elnöki tisztségét. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke a következő években mintegy egymillió magyar horgász érdekképviseletét és a hazai horgászat stratégiai irányítását vezetheti.
A nagyobb viharokban, vagy a tartós eső miatt felázott talajon egy gyengébb szél is könnyen kidöntheti a fákat, ilyenkor a tűzoltóknak pedig egyszerre rengeteg helyszínen kell beavatkozniuk, hogy elhárítsák a veszélyt és megszüntessék a forgalmi akadályokat. Ha azonban odafigyelünk a növényekre, csökkenthetjük ezeknek a lehetőségét.
Nyolcvankét éves korában, hosszú betegség után elhunyt Szántó Imre ökölvívó mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a mindmáig utolsó magyar olimpiai bokszarany, Kovács István atlantai sikerének kovácsa.
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium által megörökölt szerződéseket teljes körűen átvilágítjuk - fogalmazott a gazdasági és energetikai miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
A gyermekek online védelmével kapcsolatban gyakran kerül szóba az idegenekkel történő kapcsolatfelvétel kockázata, az Internet Hotline, a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány most arra hívja fel a figyelmet, hogy az elkövetők módszerei folyamatosan változnak és egyre kifinomultabbá válnak.
Tihany idén nyáron is jóval többet kínál egy balatoni kirándulásnál. A csaknem ezeréves Tihanyi Bencés Apátság egész nyáron gazdag kulturális programokkal várja a látogatókat: orgonakoncertek, különleges tárlatvezetések, történelmi séták, családi események és zenei fesztiválok teszik felejthetetlenné a Balaton egyik legkülönlegesebb helyszínét.
Közel kétmillió ember követte az M1 műsorát abban az idősávban, amikor július 7-én délután elsötétült a képernyő, és rendkívüli üzenet jelent meg a közmédia átalakításáról. Az MTVA hírszolgáltatásának átszervezése továbbra is tart: a Kossuth Rádió saját műsorai nem hallhatók, a Dankó Rádió és más közszolgálati rádiók hírszolgáltatása is szünetel vagy jelentősen korlátozott.
A világirodalom egyik legmegrázóbb szerelmi története tér vissza idén a hazai kulturális kínálatba: július 3-án és 4-én a Margitszigeti Színház és a Győri Nemzeti Színház közös produkciójaként mutatják be Kocsák Tibor és Miklós Tibor Anna Karenina című musicaljét a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Már 1199 forintért bejárható a Bakony
A nyári kirándulószezonban ismét érdemes számolni a Bakony napijeggyel, amely kedvező árú és rugalmas utazási lehetőséget kínál a Győr és Veszprém közötti térség felfedezésére. A turisztikai jeggyel egy teljes napon át korlátlanul lehet utazni a Bakonyvasút vonalán, valamint több, a térségben közlekedő autóbuszjáraton is.
Így működik ma az egészségügyi ügyelet
Ma, július 1-jén ünnepli az ország a magyar egészségügy napját, Semmelweis Ignác születésnapját. 2011 óta ez a nap hivatalos munkaszüneti nap az egészségügyi és az egészségügyben dolgozók számára. Országszerte zárva tartanak a háziorvosi rendelők, a szakellátások és a gyógyszertárak többsége, a sürgős eseteket ügyeleti rendben látják el.

