kezdőlap / Nagyvilág
2026. október 11. vasárnap

Az év végéig meg kellene egyezniük a huszonheteknek, az első nyilatkozatok szerint ehhez nem lesz elegendő az ír elnökség által közölt dokumentum.

2026. október 10. szombat

Amerika a balkáni államokat is elárasztaná LNG-vel, és nagyon komoly, Trump-közeli pozíciókkal szállt be a helyi gázinfrastruktúra-fejlesztésekbe is. Több ügyletnél felmerül a korrupció gyanúja, és az is visszás, hogy a megújulókra sokkal jobban támaszkodó balkáni országok gázfüggővé tétele az uniós csatlakozási követelmények ellen dolgozik.

2026. október 8. csütörtök

Sébastien Lecornu francia miniszterelnök közölte, hogy a harmadik hete tartó középiskolás tiltakozások miatt október végén teszi meg első lépéseit a francia kormány. Közben a rendőri fellépés miatt is fokozódik a feszültség, a rendőrség felügyeleti szerve ugyanis már 18 feltételezett túlkapás miatt indított vizsgálatot.

2026. október 7. szerda

A francia belügyminiszter felfüggesztette a kábítógránátok használatát a középiskolás tüntetéseken, miután egy 15 éves fiú elvesztette a kezét Lens-ban.

2026. október 6. kedd

Európa energiafogyasztási szokásainak átalakítása mellett érvelt az Európai Bizottság elnöke kedden Strasbourgban, hogy az unió így előzze meg azokat a sokkokat és válságokat, amelyek a fosszilis tüzelőanyagok behozatalával járnak. Amikor fosszilis tüzelőanyagokat importálunk, az azokkal együtt járó sokkokat és válságokat is importáljuk, ezért Európának át kell alakítania energiafogyasztási szokásait – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Strasbourgban.

2026. október 5. hétfő

Franciaországban több mint 400 iskolában szünetel vagy korlátozott az oktatás a diáktüntetések miatt, miközben 24 intézményt felgyújtottak vagy feldúltak. 

2026. október 1. csütörtök

Több fontos szövetségest is kihagyták a lengyelországi egyeztetés meghívottjai közül. A NATO-diplomaták attól tartanak, hogy a szűk körű találkozó tovább mélyítheti a szövetségen belüli megosztottságot.

2026. szeptember 29. kedd

Szeptemberben tovább romlott a gazdasági hangulat az Európai Unióban és az euróövezetben, miközben Magyarországon is gyengült az ESI. A magyar mutató visszaesésében elsősorban a szolgáltatóipari, a kiskereskedelmi és az építőipari bizalom romlása játszott szerepet.

2026. szeptember 27. vasárnap

Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint az orosz hadsereg elfoglalta a Harkiv megyei Hripuni települést, miközben szorosabbra vonta az ostromgyűrűt a régió északi részén bekerített ukrán erők körül, visszaverve két kitörési kísérletet Nefegyivka irányába.

2026. szeptember 23. szerda

A japán társaság szerint az elektromos autók piacának megtorpanása és a szabályozási környezet változása ellehetetlenítette a stabil nyereséges működést. Így bár alig egy éve indult el a termelés a Nippon Paper magyarországi üzemében, most mégis leállítják a működést.

«
1
2
3
4
5
...
42
43
»
West Pannon Audiovizuális Klaszter