kezdőlap / Belföld / Politika
2026. augusztus 11. kedd

Az Országgyűlés keddi ülésén köztársasági elnökké választotta Baka Andrást. A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke titkos szavazáson 140 igen és 6 nem szavazatot kapott.

2026. július 16. csütörtök

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium által megörökölt szerződéseket teljes körűen átvilágítjuk - fogalmazott a gazdasági és energetikai miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. június 27. szombat

"Azt tudom önöknek jelenteni, hogy a V4 védelmi miniszteri együttműködés újra él"

2026. június 23. kedd

A Magyar Honvédség állományának bevonásával zajló egyeztetések során több, a katonai hagyományokat és a szervezeti működést érintő kérdésben is megszületett az állomány véleménye. A honvédelmi vezetés tájékoztatása szerint a katonák széles körű részvételével lezajlott konzultációk eredményei alapján több fontos döntés előkészítése kezdődhet meg.

2026. május 21. csütörtök

Az erős közép-európai régió szerepét hangsúlyozta az erős Európa megteremtésében Magyar Péter miniszterelnök szerdán Varsóban, miután tárgyalt lengyel kollégájával, Donald Tuskkal, akit budapesti látogatásra hívott június végére. A kormányfő mielőbbi hosszabb tűzszünet és tartós béke szükségeségéről beszélt az orosz-ukrán háborút illetően.

2026. május 14. csütörtök

A Kárpátalját is elérő orosz dróntámadás miatt csütörtökre berendelte Magyarország az orosz nagykövetet – jelentette be a magyar kormány az első ópusztaszeri kormányülést követően. A kabinet szerint a támadás a háború kitörése óta az egyik legsúlyosabb olyan akció volt, amely közvetlenül érintette a magyarok által is lakott nyugat-ukrajnai térséget.

2026. április 13. hétfő

Budapest, 2026. április 13. – A Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfő reggeli adatai alapján a TISZA Párt elsöprő győzelmet aratott a vasárnapi országgyűlési választásokon. A 96,89 százalékos feldolgozottság mellett Magyar Péter pártja megszerezte a szavazatok több mint felét, ami az előrejelzések szerint alkotmányozó többséget jelent az új Országgyűlésben.

2026. február 26. csütörtök

Orbán Viktor kormányfő elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését - erről a miniszterelnök számolt be a Facebook-oldalára feltöltött videóban szerdán, a védelmi tanács ülése után.

2026. február 18. szerda

Két jelentős politikai rendezvényt is bejelentettek a fővárosba az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára: a Civil Összefogás Fórum (CÖF-CÖKA) ismét megszervezi a Békemenetet, míg a TISZA Párt Nemzeti Menet néven hirdetett demonstrációt.

2026. február 7. szombat

SZOMBATHELY, 2026. február 7. – A béke megőrzése, a fegyveres konfliktusokból való kimaradás és Magyarország biztonságának garantálása volt a központi témája a Digitális Polgári Körök (DPK) országjáró sorozata szombathelyi állomásának. A Haladás Sportkomplexumban megrendezett eseményen a kormányfő mellett a vármegyei és országos politika meghatározó alakjai, valamint elismert szakemberek is hitet tettek a stabilitás mellett.

«
1
2
3
4
5
6
»
West Pannon Audiovizuális Klaszter