
Német katonák állítólagos beavatkozásáról, hadiállapot bevezetéséről és Karol Nawrocki lengyel államfő erőszakos fellépéséről is hamis hírek jelentek meg a lengyel közösségi médiában. A lengyel állami kutatóintézet november 6-ig csaknem tízezer megtévesztő internetes tartalmat azonosított, amelyek jelentős részét botok terjesztették.
A lengyel alkotmánybíróság körül kialakult politikai konfliktust kihasználva több, a lengyelországi közbiztonságot és az állami intézmények működését érintő álhír kezdett terjedni az interneten. A közösségi médiában egyebek mellett német katonák és rendőrök állítólagos lengyelországi beavatkozásáról, rendkívüli állapot bevezetéséről, valamint Karol Nawrocki köztársasági elnök bíróságon tanúsított erőszakos magatartásáról osztottak meg valótlan vagy manipulált tartalmakat – közölte szombaton a PAP lengyel hírügynökség, amelyet az MTI idézett.
A lengyel állami kutatóintézet, a NASK november 6-ig összesen 9649 hamis vagy félrevezető internetes tartalmat jelentett a közösségi platformok üzemeltetőinek. Ezek közül 9471-et botokból álló hálózatokhoz kötöttek. A jelenség különösen hétfőn erősödött fel, amikor egy nap alatt 6324 ilyen tartalmat jeleztek a hatóságok.
A félretájékoztatás egyik visszatérő témája a német katonák és rendőrök állítólagos lengyelországi beavatkozása volt.Két ellenzéki politikus, a Jog és Igazságosság (PiS) képviselője, Dariusz Matecki, valamint a szélsőjobboldali Konföderáció politikusa, Konrad Berkowicz olyan felvételeket tett közzé, amelyeken a Bundeswehr katonái láthatók Varsóban. A politikusok a képsorokat külföldi beavatkozásként értelmezték.
Miguel Berger német nagykövet tisztázta: a katonák a Bundeswehr megalakulásának 71. évfordulója alkalmából rendezett nagykövetségi kiállításon vettek részt. A német rendőrségi járművekről készült, szintén terjedő videók pedig egy októberben, Közép-Lengyelországban megtartott nemzetközi vasútbiztonsági gyakorlaton készültek.
A lengyel alkotmánybíróság épületét biztosító rohamrendőrökkel kapcsolatban is hamis állítások jelentek meg. Egyes bejegyzések szerint a rendőrök a hamburgi rendőrség sisakjait viselték, amit a lengyel rendőrség cáfolt. A hatóság arra is reagált, hogy a rendőrségi járművekre szerelt hangosítóberendezések fegyverként is alkalmazható funkcióit a jogszabályoknak megfelelően kikapcsolták.
Egy kiszivárgott rendőrségi készültségi feljegyzést szintén az alkotmánybíróság körüli konfliktussal hoztak összefüggésbe, de a rendőrség közölte, hogy a dokumentum valójában szabotázsfenyegetések miatt készült.
Hadiállapot bevezetéséről szóltak a hírek
A politikai feszültséget tovább fokozta, hogy Jacek Karnowski, a konzervatív wPolsce24 televízió főszerkesztője kedden azt állította: éjfélkor rendkívüli állapotot vagy hadiállapotot vezetnek be Lengyelországban. Az általa előrevetített intézkedés azonban nem történt meg.
A közösségi oldalakon eközben mesterséges intelligenciával módosított képek is megjelentek Karol Nawrocki államfőről. Bart Staszewski aktivista, valamint a kormányoldal több politikusa, köztük Pawel Olszewski digitális ügyekért felelős miniszterhelyettes is megosztott egy olyan felvételt, amelyen úgy tűnik, mintha az elnök félrelökné Anna Korwin-Piotrowska bírót az alkotmánybíróság bejáratánál.
A kép vizsgálata során kiderült, hogy a felvételt mesterséges intelligenciával kibővítették, és Karol Nawrocki arckifejezését is megváltoztatták. Pawel Olszewski ennek ellenére nem távolította el a bejegyzést, arra hivatkozva, hogy a módosított kép is a történteket ábrázolja.
Donald Tusk miniszterelnök az orosz hátterű botok tevékenységéről szóló beszédét követően a BBC, az Euronews és a Deutsche Welle arculatát utánzó, manipulált videók is felbukkantak a közösségi médiában.
A lengyel védelmi minisztériumnak egy másik terjedő állítást is cáfolnia kellett: a közösségi oldalakon azt híresztelték, hogy a varsói Chopin repülőtér nem engedélyezte a köztársasági elnök repülőgépének leszállását. A tárca közölte, hogy az információ nem igaz, és figyelmeztetett: az ilyen tartalmak az orosz és a belorusz propaganda érdekeit szolgálják.
Mészárlás Krakkóban
Lengyelország egyébként is nehéz pillanatokat él át, miután szombat délután fegyveres támadás történt Krakkó belvárosában, amelyben hat ember meghalt, tizenöten pedig megsérültek. Egy 25 éves férfi autójából nyitott tüzet a járókelőkre a város főterén, majd a rendőrökkel is tűzharcba keveredett, végül elfogták. A támadás után Donald Tusk lengyel miniszterelnök is a helyszínre utazott, a hatóságok pedig vizsgálják az indítékot.
Fotó: Index


