
Lezárt egy több mint 780 millió forintos költségvetési kárt okozó bűnszervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A nyomozók 23 helyszínen csaptak le a számlagyárként működő céghálózat tagjaira, 25 embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük ötöt őrizetbe vettek és letartóztattak.
A NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói egy többszintű, folyamatosan változó cégekből álló számlázási láncolatot számoltak fel, amelynek célja a költségvetés megkárosítása volt. A gyanú szerint a hálózat papíron különböző szolgáltatásokról – egyebek mellett építőipari, szerelési, takarítási és informatikai munkákról – állított ki számlákat, miközben a feltüntetett tevékenységek valójában nem valósultak meg.
A nyomozás szerint a láncolat cégei nem végeztek tényleges gazdasági tevékenységet, szerepük az volt, hogy a törvényes adóáthárítás látszatát keltsék. A hamis számlák révén a befogadó vállalkozások jelentős összegű áfa megfizetését kerülhették el.
A hajnali akció során a pénzügyőrök a Balaton térségétől Pest vármegye határáig több helyszínen tartottak kutatásokat. A hatóságok szerint a szervezet irányítója balatoni ingatlanjából, egy lakása feletti irodából koordinálta a működést. A nyomozók itt megtalálták a céghálózathoz kapcsolódó dokumentációt, cégbélyegzőket, bankkártyákat, elektronikus hozzáféréseket és kommunikációs eszközöket is. Az elfogásakor kiderült, hogy a férfi a központot Thaiföldre kívánta áthelyezni.
A NAV több mint 1,2 milliárd forint értékben biztosított vagyonelemeket a várható kár megtérítésére. Ingatlanokat és nagy értékű járműveket zároltak több mint 700 millió forint értékben, emellett 63 ezer eurót és 59 ezer svájci frankot foglaltak le. A bankszámlákon található, 315 millió forintot meghaladó összeget szintén biztosítás alá helyezték. A szervezet vezetőjénél közel 35 millió forint értékű aranyzálogjegyet is találtak.
Az ügyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nyomozást. A bíróság az ügyészség indítványára elrendelte az öt őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását.
Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal


