A kedd délutáni rendezvénynek az Ezüstplatán Integrált Szociális Intézmény adott otthont. Az „Élménymesélők – Élettörténetek és beszélgetőkör” címre keresztelt esemény célja nem csupán a megemlékezés volt, hanem a gátak lebontása: bemutatni a fogyatékkal élők valós mindennapjait, küzdelmeit és azokat az erőforrásokat, amelyekből mindannyian meríthetünk.

A rendezvényt Illés Lívia, a vendéglátó intézmény vezetője nyitotta meg. A program házigazdája Családi Anita, a Tappán Jóléti Egyesület elnöke volt, aki köszöntőjében hangsúlyozta a nyitott, támogató közösség fontosságát. Az eseményen képviseltette magát a település vezetése is, jelenlétükkel megerősítve elköteleződésüket a befogadó társadalom építése mellett.

Akik a történeteket hozták

A délután igazi főszereplői a meghívott élménymesélők voltak – érintettek, hozzátartozók és segítő szakemberek –, akik példaértékű nyíltsággal engedtek bepillantást életük legnehezebb és legszebb pillanataiba.

A sort Perl János, Táplánszentkereszt korábbi polgármestere nyitotta. Története az újrakezdés iskolapéldája: mindössze húszévesen, egy balesetben veszítette el fél karját. A fizikai trauma és a későbbi egészségügyi nehézségek ellenére teljes életet él: tanárként, településvezetőként és családapaként is helytállt, bizonyítva, hogy a sérülés nem határozza meg az emberi minőséget.

Megrázó és egyben felemelő volt a huszonéves Sági Viktória beszámolója. A fiatal lány nehéz gyermekkora és egészségi állapota miatt nem tudott a hagyományos munkaerőpiacon elhelyezkedni, ám nem adta fel. Kitartása a művészetek felé terelte, alkotóerejét és önérvényesítő munkáját pedig a fogyatékkal élőknek járó Horváth Róbert Önérvényesítő Díjjal is elismerték.

Az emberi akaraterő megtestesítőjeként lépett a közönség elé Diós Péter. A korábban magas beosztású, angolul anyanyelvi szinten beszélő vezető élete egy súlyos autóbaleset után változott meg gyökeresen. A koponyasérülés és a hosszú kóma után gyakorlatilag újra kellett építenie önmagát. Ma is dolgozik, és bár súlyos testi fogyatékossággal él, élni akarása és aktivitása minden jelenlévőre hatással volt.

A sort Kovács József zárta, aki tinédzserként, egy orvosi műhiba következtében veszítette el a lábát. Ő sem a korlátokat látta, hanem a lehetőségeket: elvégezte a közgazdasági középiskolát, vállalkozott, dolgozott, sőt, paralimpiai sportolóként is komoly eredményeket ért el.

A segítők szemszögéből

A történetek azonban nem lennének teljesek a támogatói oldal bemutatása nélkül. Szabó Bernadett, az intézmény gondozója arról a mély elhivatottságról mesélt, amellyel évtizedek óta kíséri a rábízottakat, minden gondozottját szinte családtagként szeretve.

Tőke Mónika, a település védőnője és önkormányzati képviselője a „nagybetűs EMBER” oldaláról közelítette meg a témát. Mivel sérült emberek között nőtt fel, számára a különbözőség nem hátrány, hanem természetes állapot. Gyermekeit is ebben a szellemben nevelte: náluk magától értetődő, hogy a fogyatékkal élők barátok és egyenrangú társak. Mónika ugyanakkor rávilágított az árnyoldalakra is: beszélt arról a veszélyről, amikor a társadalmi kirekesztettség és a segítség hiánya szenvedélybetegségekbe hajszolja azokat, akik nem tudják feldolgozni megváltozott képességeiket.

Az elfogadás egy beszélgetéssel kezdődik

A program interaktív kérdezz-felelekkel zárult, ahol megfogalmazódott a délután legfőbb üzenete: „Soha nem szabad feladni – az adott helyzetből mindig a legjobbat kell kihozni."

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a megértéshez vezető út sokszor egyetlen őszinte beszélgetéssel kezdődik. Ahogy a szervezők fogalmaztak: a mai napon sok ilyen első lépés született meg. A rendezvény kötetlen beszélgetéssel és vendéglátással zárult, de a Tappán Jóléti Egyesület üzenete a nap végén is visszhangzott: "Minden ember érték, és minden történet tanít valamit, ha van türelmünk meghallgatni."